07. rész - Nézelődtem, játszadoztam

-Részeg vagyok, látod? Menekülök a problémáim elől. Elküldöm a legjobb barátnőmet. Hülyét csinálok saját magamból. Ebben a pillanatban minden késő - válaszolta hangosabban, de a srác tovább beszélt.

-Ha késő lenne, akkor nem állnék itt, és beszélnék neked - nézett rá. -Szeretethiányod van?

-Lehet - válaszolta. -Honnan veszed? - kérdezte kíváncsian. A srác csak elmosolyodott, majd megölelte őt. Én is elmosolyodtam, azt hiszem innentől biztonságban lesz, ezért elmentem a bárból, egyenesen a sátramba. A zaj miatt nehezemre esett elaludni, de egy fél óra után sikerült.

*Cloe szemszöge

Mi a szar történt tegnap este? Rémlik néhány kép, de azon kívül semmi! Nem értem mit csinálhattam, vagy mit nem, mert az a látvány fogadott kora reggel, hogy egy srác karjaiban fekszem.. A pizzázóból. Mit is mondott, mi a neve? Basszus! Mindegy, szóval tegnap nagyon kiüthettem magam, mivel csak annyira emlékszem, hogy voltam egy bárban Rachel-lel, Kat-tel és Abby-vel, azután már homályosabbak a dolgok, mert emlékszem egy fiúra, akivel beszélgettem, és meg is ölelt, aztán néhány veszekedésre Rachel-lel.. Remélem nem követtem el durva dolgokat. Kijöttem a srác sátrából, majd Rachel-hez vezettem az utamat, ami nem volt messze, hiszen majdnem egymás mellett van a két sátor. Bekukkantottam hozzá, és megláttam, hogy bent van, ezért befeküdtem mellé. Majd pár perc csend után megszólaltam.

-Rossz voltam az éjjel? - kérdeztem félve a választól.
-Nem túl durva, de én eleget szenvedtem miattad. A lábaim, hát azok nagyon fájnak - röhögött.
-Te emlékszel mindenre? - néztem rá.
-Azt hiszem mindenre - mondta. -Először kijöttünk a bárból, és ordibáltál a fiúknak. Szeretnéd tudni, hogy mit? - vigyorgott.
-Mondd, ne kímélj..
-Hogy szívesen lesmárolnád őket. Tudod, mi a gáz? Hogy az egyik le is smárolt.. - mondta, de alig bírta elmondani, mert szakadt a röhögéstől. Én tátott szájjal hallgattam, amit mondott. Jó ég! -Aztán - kezdte, miután abbahagyta a nevetést. -Elkezdtél rohanni. Te nem futottál, hanem rohantál! Én pedig utánad. Az Egyes színpadnál álltál meg, ott leálltam, hogy kifújjam magam, és normálisan tudjak lélegezni, de mire ez meg volt, te már nem voltál meg! Két fiút kérleltél, hogy öleljen meg, vagy adjanak puszit. Tudod miért? Mert szeretethiányod van! - nézett rám komolyan. -Szeretethiány, Cloe - nézett még mindig.
-Igen, és? - néztem, mintha nem lenne semmi.
-Ha így van, miért nem akarsz egy fiút, aki megfojtana a szeretetével?
-Mert mindegyik átver! - kiabáltam, majd durciba vágtam magam.
-Hagyd máár - fogta meg a karomat, majd felült. -Az este valamelyik bárban találkoztál egy fiúval. Tudod mennyire aranyos volt veled?
-Igen, emlékszem belőle valamire, de arra nem, hogy hogy nézett ki - mondtam szemet forgatva.
-Összevesztünk, amúgy - mondta. -Úgyhogy, bocsánatot érdemlek - mosolygott.
-Bocsii - néztem rá boci szemekkel, majd megöleltük egymást. -Tudod, hogy hol ébredtem?
-Na, hol? - mosolygott várva a válaszomat.
-A pizzázóból a srác, tudod.. Na, az ő sátrában, ráadásul a KARJAIBAN - emeltem ki a szót.
-Mi? Ugye, nem...
-Pont ez volt nekem is kérdésem, de szerencsére nem - mondtam nyugodtan. -Menjünk zuhanyoznii. Nagyon alkoholszagom van - mondtam, majd megfogtam egy fehér, pántos pólót, egy farmer rövidnadrággal, egy hajgumival, és a napszemüvegemmel, majd elindultunk a zuhanyzók felé.
Nem vagyok az a fajta, aki undorodik a természetben lévő megéléstől, vagy hasonlók, tehát nem ijedtem meg a zuhanyzók látványától, hiszen nem is volt vészes. Igaz, nyitott volt, mármint, csak lányok mehettek be a részlegbe, de nyitott volt, tehát kénytelenek voltunk fürdőruhában zuhanyozni, ezért visszafutottunk érte, majd gyorsan lezuhanyoztunk. Jó érzés volt lemosni magamról a port, a koszt és az alkoholt is. Felvettem az előkészített ruhákat, a fésűm segítségével copfba raktam a hajamat, majd fogat mostunk mind a ketten. Rachel-lel minden nap úgy mosunk fogat otthon, hogy közben bökdössük egymást, és köpködünk egymásra. Itt sem volt másképp, ezért valószínűleg, akik mellettünk mosták a fogukat, vagy magukat igazgatták, elvetemült állatoknak néztek minket - gondoltuk ezt mi. De igazából csak mosolyogtak, meg röhögtek rajtunk. Nem is értem, miért ilyen kedves velünk mindenki. Talán erről szól a fesztivál? Mosolygások, beszélgetések, ismerkedések.. Ha erről, akkor máris imádom! Mosolyogva kiléptünk a friss levegőre, és mind a ketten belebotlottunk valakibe.
-Bocsi, véletlen volt - néztem a srácra bocsánatkérően, majd elmosolyodott. Rachel is bocsánatot kért attól, akibe belebotlott, arrébb ment. Mintha tudta volna, mi következik.
-Szia - köszönt aranyosan.
-Öm, szia - mosolyogtam, majd már elmentem volna, de megfogta a karomat, és visszarántott.
-Nem emlékszel a tegnapból semmire, igaz? - nézett rám csalódottan. Erősen kezdtem nézni őt, de valahogy nem jutott eszembe semmi. Valamiről lemaradtam? Ránéztem Rachel-re, aki csak mosolygott.
-Ne haragudj, nem igazán - vakartam a fejem. -Esetleg emlékeztetnél? - kértem őt, majd egy hirtelen mozdulattal megölelt. Ó, szóval ő volt az! -Rémlik már valami? - súgta a fülembe.
-Lehet - mosolyogtam. -Még találkozunk - mondtam rejtélyesen, majd megint indulni kezdtem, de újra megfogta a karom.
-Cloe, várj még egy kicsit - szólított újra, mire meglepetten ránéztem. -Mike vagyok - mosolyodott el újra olyan aranyosan, mint a köszönésnél, majd elment. Ó, ne már, én akartam lenni az, aki elsétál rejtélyesen. Bár ő nem volt rejtélyes, inkább sokatmondó, és aranyos, de.. Jézusom! Miket beszélek? Mosolyogva álltam, és néztem, míg el nem tűnt a tömegben. Wow!
-Én megmondtam - szólalt meg vigyorogva Rachel. -Aranyos srác, de még mennyire! Mike! Ez a név, annyira elragadó. És a mosolya! Hú, ha téged nem nyűgözött le, akkor nagy bajok vannak odabent - vigyorgott továbbra is.
-Uhm, hát.. Nem rossz - mondtam végül.
-Ennyi? Nem rossz? Vagy válogatós vagy, vagy nagyon jól titkolod, hogy tetszik - állapította meg, majd megfogta a karomat, és magával húzott. Ma mindenki a karomat fogja ráncigálni? -Tudom már mi a bajod vele! Neked a piercinges csávó kell.. Várj, hogy is hívják? - nézett rám.
-Hát, reggel mondta, de.. izé, elfelejtettem. Mi, mi van? Dehogy kell! Soha nem kellene olyan idióta! Ráadásul váltogatja a lányokat! - kiabáltam, mire Rachel mögém mutatott. Megfordultam, és Vele találtam szembe magam.
-Ki is ez az idióta, aki nem kell neked, mert váltogatja a lányokat? - vigyorgott eszelősen.
-Mi van, ha azt mondom, Te? - mosolyogtam gúnyosan.
-Mi van, ha azt mondom, nem érdekel? - folytatta a vigyorgást.
-Akkor miért is vagy itt? - néztem rá, mire megjelent két haverja.
-Will, egész éjjel nem láttunk, hol voltál? - szólították meg őt, mire megfordult, és magyarázkodni kezdett. Ó, tényleg! Will a neve! Hogy nem jutott eszembe?
-Igazából délután sem, de mindegy. Nézelődtem, játszadoztam.. Semmi érdekes - mondta, mire ledermedtem. Azért maradtam ott, mert kíváncsi voltam, hogy mondja-e az éjjelt, mikor a tábortűz után ott volt velem, majd a sátrában aludtunk.. De nem mondta, hiszen ez nem érdekes.. Hirtelen beugrott egy párbeszéd kettőnk között.. mikor kérdezősködtem, hogy miért segít, aztán, hogy ő át-e verne.. "Mi van, ha igen?" Pff, hogy is lehetne olyan, aki nem bántja meg a lányokat.. "Nézelődtem, játszadoztam.." Játszadozott. Sajnálom azokat a lányokat, akik bedőlnek a nyomulós beszédére, bedőlnek annak a gyönyörű kék szempárnak, a hihetetlenül aranyos mosolyának.. Várjunk csak. Már megint mi a szent szart beszélek össze-vissza? Hiszen sorra veri át a lányokat, és még élvezi is! Egy idióta féreg! Soha nem dőlnék be neki, az biztos!

***

-Bedőltél, mi? - mosolygott Rachel pár órával később.

-Nem, soha! Tudod, mit? Nagyon megtetszett Mike, és az aranyos mosolya! Meg is keresem - válaszoltam idegesen, mire neki álltam megkeresni a szépfiút. Rohangáltam össze-vissza, ide-oda, de valahogy nem találtam rá. Hihetetlen, hogy mikor keresek valakit, akkor nem bukkanik elő, viszont mikor nem keresek senkit, és nem vágyom senki társaságára, akkor mindenki előjön. Amolyan 'feladom' szinten leültem az egyik padra, amin valami csoda folytán nem ült senki. Gondolkodni kezdtem. Nem bírom azt a srácot, nagyon gyanús nekem. De nem tudhatom, hogy tényleg becsapja-e a lányokat. Mindig külsőre ítéltem, nem bíztam meg senkiben, mert minden embert ugyanolyannak gondoltam. Gerinctelen. Szívtelen. De vannak kivételek, és ezekből nem csak egy van. Igen, az embereket valamilyen szinten nem jónak gondolom, hanem rossznak, hiszen mindenki csak rosszat akar a másiknak. De megint elő jön ez a tény, hogy nem mindenki ilyen.. Nem szabadna a borítóról ítélnem, de ha megismerem, akkor meg is kedvelhetem, és onnantól nincs visszaút. Meg kell tanulnom minimálisan ismerkedni, ami azt jelenti, hogy a nélkül ismerem meg, hogy megkedveljem. Végül is, ez az egész ügy, hogy felbukkant kétszer a pizzázóban, majd itt is találkoztam vele, ez valami véletlen lehet. Véletlenek igen is léteznek! Ebben a pillanatban teljesen biztos vagyok benne, hogy léteznek.
-Cloe! Hahó! - bökött meg mellettem valaki.
-Igen? - riadtam fel. Nem hiszem el, hogy gondolkodhattam el ennyire, hogy azt sem vettem észre, hogy mellém ült valaki. Lassan felnéztem, és megállapítottam, hogy ez a valaki Mike az, akit annyira kerestem. -Mike! Pont téged kerestelek - mosolyodtam el.
-Tényleg? - nevetett meglepetten.
-Az az érzésem támadt, hogy meg akarlak ismerni - mondtam ki kerek-perec. Minek szarozzak, mikor mindenhogy itt kötök majd ki?!
-Nekem ez az érzésem, mióta megláttalak - mosolyodott el lassan, mire sokáig csak némán nézett.
-Talán szavakkal könnyebb lesz - röhögtem el magam, majd megfogtam a kezét, és húztam magammal az egyik bárba. Jó ég, annyira hozzá szoktam már ezekhez a bárokhoz, hogy automatikusan oda megyek. Sokat hozott nekem ez a tegnap éjszaka. És mennyi mindent fog még később hozni..
Beültünk az egyik bárba - talán a Hármas színpadnál - és elkezdtünk beszélgetni. Azaz, én beszéltem, ő pedig hallgatott egy ideig.
-Általában nem beszélek ennyit, de most ideges vagyok - szakadt ki belőlem.
-Miért vagy ideges? - szólalt meg először.
-Nem tudom, hogy ez téged miért érdekelne - forgattam a szemem.
-Miért ne érdekelne? - nézett rám furcsán.
-Mert nem érdekes! Nem érdekel senkit, hogy mi a bajom, mert nem akarom, hogy érdekeljék - válaszoltam valamilyen agyafúrt logikával.
-Bárcsak meg tudnám érteni ezt a mondatot - mosolyodott el. -Olyan más vagy - nézett komolyan.
-Nehéz megérteni engem. Mondhatni, egy labirintus. Ki tudsz jutni a labirintusból? - néztem rá kérdőn, mire megvonta a vállát.
-Rajtam áll - mosolyodott el. -Szóval, miért vagy ideges?
-Ó, hagyjuk már. Figyelj, tényleg nem kell eljátszanod, hogy érdekel, rendben? Megértem, ha nem.. - magyarázkodtam.
-Csak mondd már, kérlek! Érdekel! Nem értem, miért nem hiszed el. Csak nézz rám, úgy, mintha már ezer éve ismernénk egymást, mintha megbíznánk egymásban, és engedd ki! - tanácsolta már-már idegesen. Mélyen a szemébe néztem. Pont ezt nem akarom. Nem akarom, hogy megbízzak benne. Senkiben nem akarok bízni. Kockázatos. Mekkora egy antiszociális majom vagyok..
-Nem akarom - nyöszörögtem. -Nem akarok bízni senkiben - néztem a földet.
-Akkor képzeld azt, hogy csak egy fiú vagyok, akit érdekel bármi, ami veled kapcsolatos - fürkészte szemeimet, de nem adtam meg neki pillantásomat. Engem senki nem fog legyengíteni a pillantásával!
És akkor hirtelen ránéztem. És nem láttam a szemében semmi mást, csak érdeklődést. Felém. Lágyan, de biztatóan elmosolyodott, és nekem semmi érv nem jutott eszembe arról, hogy miért nem kéne megbíznom benne. 

-Csak.. ideges vagyok, mert.. nem találom Rachel-t - hazudtam egyenesen a szemébe.
-Ennyi? - röhögött. -Mondtam már, hogy különleges vagy? - nevetett még mindig, majd megfogta a kezemet. -Gyere, keressük meg - mondta lágyan, mire felálltam, és vele mentem.

*Will szemszöge
Ó, hogy az a..! Mindig, mindig abba a lányba botlok bele! Miért? Nem akarom, hogy bármi közöm is legyen hozzá! Már így is belerángattam saját magamat azzal, hogy ott voltam mellette a tábortűznél, és hagytam, hogy nálam aludjon. Valahogy bárhova is megyek, találkozom Vele. És minő érdekesség, pont ott voltam, mikor a barátnőjével beszéltek rólam. És természetesen egy idióta vagyok a szemében, aki váltogatja a lányokat. Talán, ha nem hallottam volna, nem is érdekelt volna a véleménye, de hallottam, és.. zavar, hogy neki nem tetszem! Zavar, hogy túl más ahhoz, hogy tetsszek neki! Zavar, hogy túl sokszor botlom bele. Zavar, hogy kezdem megkedvelni. Mi? Will, meghibbantál? Megígértem saját magamnak a történtek óta, hogy nem fog érdekelni, kiről is van szó, nem szeretek bele senkibe, amíg nem látom úgy, hogy ez kezd komollyá alakulni. Ez abszolút nem komoly. Miért is aggódok? Hiszen csak egy kicsit megkedveltem, mert jófej. Vagy ilyesmi. Barátok lehetünk, igaz? És akkor megbántanom sem kell. Ez komoly? Mi ez a gondolatmenet? Oké, befejeztem!
Aaron és Frenkie mellett loholtam az erős napfényben, mely égette a bőrömet. Valahogy most nem tetszett a napfény, túlságosan is sütött, túlságosan forró volt a hőmérséklet, túlságosan fényes volt. Mindenki napszemüvegben mászkált vagy siltessapkában. Akik viszont nem ezeket viselték, azok a kezükkel takarták a napot. Nyár volt, egy forró nyári nap. Annyira izzadtam, hogy azt hittem, ötven fok van. Szemüvegemet megigazítottam, hajamba beletúrtam, miközben sétáltam a nagy tömegben. Valahogy furcsa érzésem volt. Nem éreztem jól magam, szívesebben dekkoltam volna otthon, a szobámban, ami nagy szó! Oké, mostanában elfáradtam, és nem volt kedvem már bulizni, de akkor is nagy szónak számított. Eljöttem, hogy ismerkedhessek, hogy beszélgethessek, hogy új barátokat szerezzek. De nem történt még semmi. Semmi új.
A standok felé vettük az irányt, hogy együnk valami nagyon hideg fagyit (minden fagyi ugyanolyan hideg, nem?), hogy legalább egy kicsit lehűtsük magunkat. Én vaníliásat és citromosat, Aaron csokisat és almásat, Frenkie pedig mogyorósat és joghurtosat. Visszasétáltunk a sátrunkhoz, mert ott kicsivel hűvösebb levegő volt. Útközben mindannyian elnyaltuk a fagyit, és mire a sátrakhoz érkeztünk, csak arra vágytunk, hogy leülhessünk. A pokrócokon szétterülve hirtelen eszembe jutott, hogy most igazán jól esne egy hideg zuhany. A srácoknak is tetszett az ötlet, de előtte még lustultunk pár percig, és beszélgettünk.
-Szar ez a feszt - jelentette ki Aaron. Mindannyian nagyot sóhajtottunk, ezzel helyeselve a kijelentését. -Kéne valami nagyot csinálni - mondta az ötletét, de ez már nekünk is eszünkbe jutott, hogy ne jutott volna, hiszen unatkoztunk.. -De ebben a tűző napban semmire sem vágyom, csak valami hidegre - mondta, mire újra sóhajtottunk. Hideg. Valami hideg kell! Hideg víz!
-Hé - ültem fel villámsebességgel. -Vízipisztolyozhatnánk. Csak úgy, a buli kedvéért - mosolyodtam el.
-Végre, egy jó ötlet - lelkesedett Fren. -De nincs vízipisztolyunk - mondta, de egy cseppnyi elszomorodást sem éreztem kijelentésében, ugyanis mindannyian pontosan tudtuk, hogy ez bár valakinek akadálynak bizonyulna, de nálunk abszolút nem. Felpattantunk, és még a hideg zuhany is kiment a fejünkből. Sorra mentünk majdnem az összes sátorhoz, ahol volt legalább egy ember. Mindenkitől megkérdeztük, hogy nincs-e véletlenül vízipisztolya. Sokan lelkesedtek az ötletnek, látszólag szívesen benne lettek volna, sokan pedig inkább azzal voltak elfoglalva, minek zavarjuk őket ilyen marhasággal. Akinél véletlenszerűen akadt ez a kis játék, az automatikusan benne volt az egészben, tehát velünk jött, akinél viszont nem volt, de örült volna a játéknak, az is velünk jött. Elég kevés embernek volt, úgyhogy váltottunk stratégiát. Ezúttal nem a sátrakhoz mentünk, hanem a lézengő emberekhez az egész fesztiválon. Mindenki erre-arra sétálgatott küszködve a meleggel, látszólag senki nem mondott volna nemet erre a vizes és hideg játékra. Sokakat megkérdeztünk, abból megint csak néhánynál volt vízipisztoly, de végül is egy nagy csapat alakult ki közöttünk, a 'hideg vízre vágyók' csapata, vagy valami ilyesmi. Találó vagyok, nem?
Ebben a nagy csapatban rengetegen elkezdtek beszélgetni egymással, ismerkedtek, panaszkodtak a nagy melegről, lelkesedtek a vízipisztolyos ötlettől. Valahogy úgy éreztem, valami nagyon jót találtunk ki, hiszen rengetegen csatlakoztak hozzánk, és így szinte barátságok alakultak ki. Örültem ennek a dolognak, de nem lesz valami nagy öröm, ha nem találunk valahol elegendő játékot. Hirtelen Frenkie-nek eszébe jutott, hogy megnézhetnénk, hogy nincs-e ilyesmi árus, és vehetnénk jópárat. Akkora szerencsénk volt, mert nem egy, hanem három ilyen árust is találtunk az egész területen. Bár lehet, hogy pénzkidobás, de az biztos, hogy teljesen jó ötlet. Rengetegen vettek több pisztolyt, aminek nem csak mi örültünk, hanem az árusok odáig voltak az ötletgazdákért, tehát értünk.. Haha, azért na! Tudjuk, hogy zseniálisak vagyunk, de hogy ennyire..
Végül annyi ember vett vízipisztolyt, hogy az árusok kifogytak belőle. Aki többet vett, az adott annak, akinek nem jutott. Valaki azt az ötletet is beadta, hogy néhány lufit is megtölthetnénk vízzel, és dobálhatnánk egymásra. Semmilyen ötletet nem vetettünk a föld alá, mindent megtartottunk, hiszen csakis az volt a lényeg, hogy jól érezzük magunkat, és egy kis lehűtés sem ártott volna.
Mindenki besorakozott a mosdókhoz, hogy megtöltse vízzel a játékokat. Miközben én is a férfi mosdónál vártam ki a soromat, a mellettünk lévő, női mosdónál megpillantottam Cloe-t és Rachel-t. Épp, hogy egymásra néztünk C-vel (na, tessék, így fogom hívni a változatosság kedvéért, de ő erről nem fog tudni, mhm), azonnal elkaptuk a tekintetünket egymásról. Még a nagy zajban is meghallottam, ahogy Rachel kuncog egyet, és súg valamit C fülébe.
-Ez nem Cloe? Hé, integessünk nekik - lelkesedett Frenkie, majd hangosan köszöntött, miközben a kezét lóbálta a levegőben. Te jó ég! A lányok mosolyogva integettek a meghülyült haveromnak, aki mindenáron azt akarta, hogy én is integessek, ezért kénytelen voltam meglóbálni a kezem. Továbbra is integettek meg mosolyogtak, majd Rachel megint súgott valamit C fülébe. Nem értettem, mi ez a sugdolózás, de nem akartam, hogy érdekeljen, ezért visszafordultam a tömeg felé, és rájöttem, hogy már csak hárman vannak előttem, és már tölthetem is meg a megvásárolt vízipisztolyomat. Miután végre sorra is kerültem, és raktam is bele vizet, kimentem a mosdóból, és indulhatott is a buli.